Így segít a csikung az ízületi fájdalmakon

Így segít a csikung az ízületi fájdalmakon

 

Teljesen érthető módon egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző alternatív irányzatok, ha betegségek és egészségügyi panaszok megoldásáról van szó. Ez nem csoda, hiszen mindenki tudja, hogy amennyiben lehetséges, érdemes kerülni a gyógyszereket. Azok ugyan hatékonyak tudnak lenni, azonban számos olyan mellékhatással járhatnak, amelyek akár több bajt is okozhatnak, mint maga a betegség. Ugyanígy van ez az ízületi panaszokkal is. A fájdalmakra szedett fájdalomcsillapítók és szteroidok más szerveket súlyosan károsíthatnak. Éppen ezért hoztam most neked egy alternatív fájdalomcsillapító módszert, méghozzá a csikungot.

 

A csikung a hagyományos kínai gyógyászat egyik ága

 

A csikungot keleten több mint hétezer éve alkalmazzák ízületi fájdalmak megelőzésére és kezelésre. Ebből sejthető, hogy a módszer hatásos. Hiszen, ha nem így lenne, akkor már régen kikopott volna a hagyományok közül.

A csikung különböző mozgásformákat foglal magába, amelyek javítanak az ízületek állapotán. Azonban a módszer még itt nem ér véget, ugyanis a kínai gyógyászat egyszerre foglalkozik a test és a lélek egészségével is. Ez jobban belegondolva roppant hasznos az ízületeink szempontjából. Hiszen, ha folyton stresszelünk valamin, akkor az ízületeink is befeszülnek, illetve fokozódnak bennük a gyulladásos folyamatok is. Éppen ezért a csikung meditációt és légzéstechnikát fejlesztő gyakorlatokat is tartalmaz, amivel kiegyensúlyozott lelki állapotba kerülhetünk. Megszabadít minket a nyugtalanságtól, a stressztől és a krónikus fáradságtól is. Segít elérni a természetes békét és javítja az egész test és lélek egészséget.

Ha egy kicsit spirituálisabb síkra szeretnénk helyezni a módszert, azt mondanám, hogy a csikung célja a test, a lélek és a szellem egyesítése energetizáló rendszerek segítségével. A csikung során feltöltődik az ember energiával, kitisztulnak az energiapályái és a csi áramlása fokozódik az egész testben.

Ennek alapja, hogy a kínai gyógyászat szerint az egész univerzumot egyfajta kettősség hatja át, amely magyarázat a lét teljességére, a benne zajló harcra, de a kiegyenlítődésre is. Ezt szimbolizálja a taoizmus szent ábrája is, a jin-jang gömbmetszete, amivel biztosan Te is találkoztál már. A „csí” az életenergiát jelöli és a világegyetem teljességét - az embert is belefoglalva. A „kung” pedig az életenergia megfelelő felhasználását jelenti.

 

Ezért jó alternatív megoldás a csikung ízületi panaszokra

 

Ezért roppant hatásosak a csikung mozgásformái ízületi panaszok ellen

 

A csikung rendkívül kíméletes, lágy gyakorlatokat tartalmaz, így nagyobb fájdalmakkal és merevséggel élők is bátran belevághatnak. Az oktatók hatalmas hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyakorlatok kivitelezése helyes legyen. Ez pedig a már amúgy is sérült ízületek esetén rendkívül fontos! Hiszen rosszul végzett gyakorlatokkal akár túl is terhelheted az ízületeket.

A csikung gyakorlatok során egyrészt ellazítod az ízületek körül található izmokat. Ez azért is nagyon lényeges, mert minél nagyobb a probléma az ízületekben, annál inkább megfeszülnek az izmok, hogy ezt kompenzálják. Ám a merevség miatt jelentősen beszűkül a teljes ízület mozgástartománya. Emiatt még nehezebb elvégezni a mindennapi teendőket. És a sportolásról még nem is beszéltünk!

A gyakorlatok ezen kívül az ízületben található porcok közti folyadékot is serkentik, ami jelentős fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Ez ugyanis egy sűrű anyag, amiben könnyen el tudnak mozdulni az ízületi porcok. Nem beszélve arról, hogy az ízületi folyadék a porcok kopásának megakadályozásában is fontos szerepet játszik. Eljuttatja a porcsejtekhez a tápanyagokat.

A csikung ugyan nem egy megerőltető mozgásforma, ennek ellenére rendszeresen végezve jelentősen képes megerősíteni az izmokat. Ennek köszönhetően nagy teher kerül le az ízületek válláról.

 

Hogyan kell elképzelni a csikungot?

 

A gyakorlatok végzése során mindenképpen fontos, hogy nyugodt körülményeket teremts. Éppen ezért a csoportos órák is általában egy csendes, tiszta helyiségben, lassú zenével vagy éppen egy békés természeti helyen vannak megtartva. A feladatokat érdemes csukott szemmel végezni, mert így az ember biztosan befele figyel és nem csak a testével, de az elméjével is foglalkozik.

A csikunggal való ismerkedés kezdetén mindenképpen fontos egy oktató segítségét kérni, aki megtanítja számodra az alapokat, hogy utána már otthon magadtól is helyesen tudd végezni őket.

Hogy egy kis ízelítőt kapj a csikung feladataiból, mutatok pár alapgyakorlatot!

 

  1. Első mindig a bemelegítés!

A bemelegítés nemcsak a testet, hanem a lelket és a légzést is előkészíti a gyakorlatokra.

  • Állj vállszélességű terpeszben, lábfejed legyen párhuzamos, hátad egyenes.
  • Fújd be mélyen a levegőt az orrodon keresztül, majd 2 másodpercig tartsd bent és engedd ki.

Lendítsd előre, majd hátra a karjaidat szép lassan, aztán lendítsd őket oldalra a vállad felé. Ez a gyakorlat nagyjából 3 percig tartson, majd lassan ereszd le a karokat a törzsed mellé.

 

Válaszd a csikungot ízületi panaszokra!

 

  1. Gerincgyakorlat

  • Húzd ki magad és a nyakadat döntsd kissé hátra.
  • Vegyél egy nagy levegőt, húzd hátra mindkét karodat úgy, hogy a lapockád megfeszüljön és fújd ki a levegőt.
  • A kezeidet tárd ki oldalra, hogy merőlegesek legyenek a testeddel, majd lassan végezz fej-, majd törzskörzést előbb az egyik, majd a másik oldalra.

 

  1. Szökőkútpóz

  • Állj támadóállásba.
  • Fordulj el az egyik irányba enyhén a törzseddel.

Mindkét karodat nyújtsd ki előre és kezdj el hatalmas köröket leírni magad előtt.

 

Hogyan segít a csikung az ízületi fájdalmakon?

 

4. Fapóz, vagyis levezető relaxáció

  • A karokat tedd a mellkasod elé keresztbe.
  • Csukd be a szemed, és lassan vedd a levegőt, tartsd bent 1-2 másodpercig, majd fújd ki.
  • Ezt végezd legalább 5 percig.

A csikung mellett is fontos, hogy tápláld az ízületeidet minőségi porcerősítővel. Lehetőleg maradj a természetes módszereknél a mesterséges gyógyszerek helyett. Ajánlom számodra az Artro Light porcerősítőt, ami kizárólag természetes eredetű anyagokat tartalmaz.

Tudj meg többet az Artro Light-ról, kattints ide!

Ízületi fájdalomtól mentes szép napot kívánok!

Ajándék

Útmutató a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Az ízületi porckopás kezelés 5 súlyos hibája

INGYENES E-BOOK
útmutató az egészséges és fájdalommentes ízületekhez

Az ízületi porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 súlyos kezelési hiba miatt nem tud megszabadulni véglegesen az őket kínzó ízületi fájdalomtól. Azonban, ha Te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor hamarosan

  • elfelejtheted a reggeli ízületi merevséget
  • jelentősen csökkentheted az ízületeidet kínzó fájdalmat*
  • a gyulladástól lángoló ízületeid a múlt szörnyű emlékei lesznek
  • végérvényesen elkerülheted a protézis műtétet*
  • javulni fog az ízületeid mozgástartománya
  • visszanyerheted ízületeid rugalmasságát

Kérem az INGYENES útmutatót

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.