Kínzó ízületi gyulladás: így lépj fel ellene hatékonyan!

Kínzó ízületi gyulladás: így lépj fel ellene hatékonyan!

 

Az ízületi gyulladás hátterében több tényező is állhat kezdve a porckopástól, a köszvényen át, egészen a reumáig. Egy azonban szinte mindig közös bennük: önmaguktól sajnos nem szoktak elmúlni egyik napról a másikra. Amikor pedig végre azt hiszi az ember, hogy sikerült csillapítania a gyulladást, nem sokkal később kezdődik elölről a folyamat. Az ízületi gyulladás pedig igencsak meg tudja keseríteni az ember mindennapjait. De ezt valószínűleg nem kell neked bemutatnom, ha most ezt a cikket bújod éppen.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, az ízületi gyulladás csökkentését a legtöbb ember elrontja. Van az embereknek egy része, aki nem foglalkozik a problémával, ugyanis nem szeretne gyógyszereket szedni, mert azt hallotta, hogy káros mellékhatásaik lehetnek. Vagy esetleg még nem fajult odáig az esetükben a fájdalom, hogy égető szükségét érezzék az ízületi gyulladás csillapításának. Nos, ennek a rétegnek az aránya jóval kisebb, mint azoknak, akik már a legkisebb fájdalom miatt is a gyulladáscsökkentő gyógyszerekért nyúlnak a polcon. Sokan még csak el sem olvassák a hátoldalon található tájékoztatót, amelyen szerepel, hogy egy nap mennyit lehet bevenni belőlük. Egyszerűen úgy eszik az ízületi gyulladásra a tablettákat, mint a cukorkákat.

Ez persze valahol érthető is. Hiszen ki ne szeretné enyhíteni az ízületi gyulladást, hogy végre fájdalmak nélkül mozoghasson? A fájdalomcsillapító gyógyszerek pedig valljuk be, hogy valóban használnak. Legalábbis egy darabig, ameddig több kárt nem okoznak, mint ami előnyünk származik belőlük.

De akkor mi a helyes út, amivel hatékonyan lehet enyhíteni az ízületi gyulladást? Szerencsére vannak természetes eredetű, illetve mellékhatásokat nem okozó, életmódbeli módszerek is arra, amivel az ízületi fájdalmakat csökkenteni tudod!

 

A C-vitamin nem csak az immunrendszert erősíti!

 

Azt mindenki tudja, hogy a C-vitamin hatékonyan képes segíteni az immunrendszerünk működését, hogy az fel tudja venni a harcot a káros betolakodók ellen. Ám azt nem mindenki tudja, hogy a C-vitaminnak az ízületi gyulladás leküzdésében is jelentős szerepe van. Ugyanis a C-vitamin egy antioxidáns, ami megköti a káros, gyulladásserkentő szabadgyököket a szervezetben.

A napi C-vitaminszükségleted fedezéséhez étrendkiegészítőre is szükséged lesz. Ezt fontos, hogy naponta szedd, ugyanis vízoldékony vitamin lévén a C-vitaminból a napi felesleg kiürül a vesén keresztül. Tehát a testünk nem képes belőle másnapra is elraktározni, mint például a zsírokból és a zsíroldékony vitaminokból.

 

A zsírok nem mindig az ellenségeid!

 

A zsírokról gyakran rossz hír kering. Pedig hatalmas szüksége van rájuk a szervezetünknek. Egyes csoportjai kifejezetten segítik az ízületi gyulladás leküzdését.

Ám nem mindegy, hogy milyen zsírokat fogyasztasz! A telített zsírok, amelyek megtalálhatók a legtöbb húsban és állati eredetű termékekben, mint a disznózsírban, a tejszínben, a töpörtyűben vagy a szalonnában, kifejezetten fokozzák az ízületi gyulladás kialakulását. De szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy telített zsír található a kókuszzsírban, illetve a pálmazsírban is! Nem véletlenül van az, hogy ezeknek is szilárd a halmazállapotuk, mint a disznózsírnak.

A telített zsírok helyett használj inkább növényi olajokat! Azokon belül is kifejezetten gyulladáscsökkentő hatásúak az omega-3 és omega-9 zsírsavakban gazdag olajok. Ilyen például az olíva-, a repce-, a lenmag- vagy a dióolaj.

Ezeket próbáld meg nyers formában is minél többször fogyasztani, például salátákra vagy krémlevesekre csepegtetve.

Az olajokon kívül egyél legalább heti 3 alkalommal egy zárt maréknyi olajos magot! Legjobb választás ízületi gyulladásra a dió, amiben a legtöbb omega-3 zsírsav található.

 

Az ízületi gyulladás ellen a bogyós gyümölcsök is hatékonyak

 

A zöldségekben és gyümölcsökben található természetes festékanyagok

 

Összeszámoltad már, hogy mennyi zöldséget és gyümölcsöt eszel meg egy nap? A WHO ajánlása szerint, napi körülbelül fél kilót kellene megennünk belőlük az egészségünk érdekében.

Hiszen számos jótékony hatással rendelkeznek. Több összetevőjük az ízületi gyulladás leküzdésében is részt vesz:

  • Tele vannak színanyagokkal, amelyek a C-vitaminhoz hasonló módon antioxidánsként viselkedve megkötik az ízületi gyulladást okozó szabadgyököket. Érdemes minél élénkebb színű zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztanod, mint a kápia paprika, a paradicsom, a répa, a cékla, a brokkoli, a grapefruit és a bogyós gyümölcsök.
  • C-vitamin-tartalmuk a már fent említett módon segít fellépni az ízületi gyulladás ellen.
  • Tele vannak jótékony hatású rostokkal, amelyek a jó bélbaktériumok számára táplálékul szolgálnak. Az egészséges bélflóra pedig szintén segít az ízületi gyulladás leküzdésben!

De nemcsak a zöldségek és a gyümölcsök, hanem a különböző élénk színű fűszernövények is tele vannak olyan színanyagokkal, amelyeket bevethetsz ízületi gyulladáscsökkentésre. Így ezeket is érdemes beiktatnod a táplálkozásodba. Ilyen fűszernövény például a kurkuma, a gyömbér vagy a piros paprika.

 

Támogasd a bélflórád az ízületi gyulladás csökkentése érdekében!

 

Elsőre meglepő lehet a számodra, hogy vajon mi köze van a bélflórának az ízületi gyulladáshoz. Egyre több kutatás támasztja alá, hogy bizony a bélflórának számos betegség kialakulásában, illetve súlyosbodásában szerepe van.

Azt már régóta tudjuk, hogy a rossz baktériumok elszaporodása a bélrendszerben serkenti a gyulladást. Így van ez az ízületi gyulladással is!

A rossz baktériumok szaporodásának pedig egyértelműen kedvez az, ha a jó baktériumok kipusztulnak a szervezetünkből. Hiszen ezáltal jóval nagyobb teret nyernek maguknak. Ezt úgy képzeld el, mint a természetben az állatvilágot, ahol egy faj agresszív elszaporodása kiszoríthat más fajokat az élethelyükről, így azok előbb vagy utóbb eltűnnek.

Elsősorban a jó baktériumoknak kell olyan feltételeket teremteni, ami segíti a szaporodásukat, hogy visszaszoríthassák a rossz betolakodókat. Ehhez pedig van egy nagyon jó eszköz a kezedben: a táplálkozás és az életmód!

A bélflóra támogatásában a már említett zöldségeknek és gyümölcsöknek óriási szerepük van. A bennük található rostok táplálékául szolgálnak a jó baktériumoknak. Ezeket érdemes kiegészítened olyan teljes kiőrlésű gabonákkal is, mint a zabpehely vagy az árpa. Az ezekben található rostokat szintén hasznosítani tudják.

A jó baktériumok táplálása mellett fontos, hogy figyelj arra is, hogy kerüld az őket károsító hatásokat. Sajnos ezek közé tartozik a fájdalom- és gyulladáscsökkentő gyógyszereknek a szedése is. Továbbá nem szeretik az alkoholt sem!

Vannak olyan táplálkozásbéli tényezők is, amelyek a rossz baktériumok szaporodásának kedveznek. Ilyen tényező például a cukros ételek és a finomított gabonafélék túlzott fogyasztása, amelyektől jelentősen el tudnak szaporodni a gyulladáskeltő baktériumok.

 

Természetes eredetű baktériumölő anyag lesz a segítségedre!

 

Szerencsére a bélrendszerben élő jó baktériumoknak nem kell egyedül megbirkózniuk a rossz baktériumok kiszorításával. Van ugyanis egy hatóanyag, ami a tojáshéj membránjában található. Ez nem más, mint a lizozim enzim! A lizozim képes az ízületi gyulladásért felelős baktériumokat feloldani és lebontani. Ezzel jelentősen csökkenteni a gyulladást, és annak kialakulási esélyeit. Ne aggódj, ehhez nem kell tojáshéjat ropogtatnod mostantól az esti nasik helyett! Az Artro Light-ban ugyanis van tojáshéj membránkivonat, így lizozim is. A tabletta több hatóanyagával együttesen pedig képes legyőzni az ízületi gyulladást.

Ízületi fájdalmaktól mentes szép napot kívánok!

Ajándék

Útmutató a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Az ízületi porckopás kezelés 5 súlyos hibája

INGYENES E-BOOK
útmutató az egészséges és fájdalommentes ízületekhez

Az ízületi porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 súlyos kezelési hiba miatt nem tud megszabadulni véglegesen az őket kínzó ízületi fájdalomtól. Azonban, ha Te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor hamarosan

  • elfelejtheted a reggeli ízületi merevséget
  • jelentősen csökkentheted az ízületeidet kínzó fájdalmat*
  • a gyulladástól lángoló ízületeid a múlt szörnyű emlékei lesznek
  • végérvényesen elkerülheted a protézis műtétet*
  • javulni fog az ízületeid mozgástartománya
  • visszanyerheted ízületeid rugalmasságát

Kérem az INGYENES útmutatót

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.